Hello.

Szolgáltatásaink

Segítünk, hogy sikeres weboldalad legyen.

Igényeidnek megfelelően választhatsz szolgáltatásaink közül attól függően, hogy már meglévő sablonból készítsük el a honlapodat, vagy egyedi fejlesztésűre lenne szükséged. Ha gyorsan szeretnél eredményt és kevésbé összetett szerkezetű honlapra van szükséged, választhatsz fix áras honlapcsomagjaink közül, amelyek egy héten belül elkészülnek és már az elején, árajánlatkérés nélkül pontosan látod, hogy milyen költségekkel járnak és bővíthetőek akár a későbbiek során is. Nálunk nincsenek meglepetések, utólag korrigált árak, plusz díjak, már most, pontosan látod a honlapkészítés árainkat.
Ha összetett szerkezetű honlapra van szükséged, vagy egyedi megoldásokat, modulokat szeretnél, esetleg webshopra is van szükséged, akkor pedig kérj ajánlatot egyedi honlapfejlesztésre, 1 napon belül válaszolunk.

Annak érdekében, hogy minden egy kézben és gördülékenyen haladhasson, tárhelyszolgáltatást is tudunk biztosítani igény esetén, illetve a domain név meghatározásában és lefoglalásában is tudunk segítséget nyújtani. Természetesen, ha már van domain neved vagy tárhelyed, esetleg más szolgáltatótól szeretnéd ezeket megrendelni, arra is van lehetőséged, ez csak a te választásodtól függ.

Ha szeretnél a honlapodra saját, professzionális fényképeket akár a csapattagokról, akár a telephelyedről, vagy a termékeidről webshopba vagy kreatív anyagokhoz, kiadványokhoz, fordulj hozzánk bizalommal. Vállalunk üzleti portré fotózást, termékfotózást és illusztrációk készítését is a honlapod egyedi megjelenésének biztosításához.

Vállalunk logotervezést, illetve egyéb kreatív anyagok elkészítését, legyen jó névjegykártya tervezésről, vagy facebook reklámok elkészítéséről. Egyedi honlapfejlesztésnél 3 grafikai tervet biztosítunk a megfelelő design kiválasztásához.

Fix áras honlapcsomagjaink

Mi pontosan tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül egy honlap és mennyi ideig tart az elkészítése. Létrehoztuk a saját fejlesztésű honlapsablonjainkat, amelyből választva 1 hét alatt elkészül a honlapod fix, előre meghatározott díjért. Nincs zsákbamacska, nincsenek meglepetések, a honlapok élő előnézetét pedig meg is tekintheted itt az oldalunkon.

Természetesen a színek, képek és szöveges tartalom testreszabható és az egyes szakaszok sorrendje is módosítható.

A sablonok egyoldalasak, ami azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek rajta menüpontok, csak azt, hogy külön oldalbetöltés nélkül, lefelé görgetve érünk el minden tartalmat. A mai trendeknek megfelelő ez az elrendezés, hiszen a legtöbben már okostelefonról böngészik a honlapokat, „pörgetik” a tartalmat lefelé. A mi honlapunk is egyoldalas, hiszen így egyszerű, átlátható és gyors.

Ha szeretnéd megnézni, hogy milyen honlapod lehet fix árért, egy héten belül, válassz a következő hat lehetőség közül és a képekre kattintva az előnézet is megnyílik:

...
honlapkészítés
Pure Business

Ez egy letisztult honlap sablon, mely ajánlott kisvállalkozóknak, szolgáltatóknak. Lehetőség van bemutatkozásra, illetve az egyes csomagok vagy termékek bemutatására. Ideális, ha lényegretörő, átlátható honlapot szeretnél megrendelés ösztönzéssel. Kiegészítheted akár ajánlatkérő űrlappal, vagy időpontfoglaló modullal is kiegészítő szolgáltatásként.

...
Fruits

Modern, látványos hatást lehet elérni ezzel a honlappal, ha a megfelelő képekkel testreszabod. Megtekintheted a hírlevél feliratkozás modult is benne, ami külön díjas szolgáltatásunk.

...
White

Ez a sablon kifejetetten akkor ajánlott, ha szolgáltatást szeretnél értékesíteni, részletesen bemutatni. Kiegészítheted a sablont időpontfoglaló modullal is külön díjért.

...
Red

Ez a sablon is kifejezetten alkaslmas szolgáltatások bemutatására, vásárlásösztönzésre, de természetesen átalakítható termékek bemutatásához is.

...
Pastel

Ha valamilyen kreatív szolgáltatást kínáló vállalkozásod van, ez a honlap sablon ideális számodra. Saját képeiddel és színvilágoddal természetesen személyreszabható. Kiegészítő szolgáltatásainkat is hozzáadhatod, hogy még sikeresebb legyen az oldalad, például ajánlatkérő űrlapot vagy időpontfoglaló modult is kérhetsz hozzá külön díjért.

weboldalkészítés
Rivo

Ez a sablon ideális szállásadók számára, kiegészítő szolgáltatásként szobafoglalás modul is kérhető hozzá. Az oldalon látható képek általunk készültek, a fotózásról többet olvashatsz itt.

Mennyibe kerül a fix áras honlap és mi van benne az árban?


A fix áras csomag tartalma a következő:

  • az általad választott sablon alapján elkészített honlap átadása egy héten belül
  • a sablon használatának díja további felmerülő költségek nélkül
  • a sablon testreszabása igényeidnek megfelelően(képek, szövegek, színek, szakaszok sorrendje)
  • a testreszabáshoz 3 előzetes tervet készítünk neked az elképzeléseidnek megfelelően, ami alapján tudsz választani
  • egyoldalas, teljesértékű honlap menüpontokkal
  • mobilbarát honlap
  • tartalom feltöltése az átadásnál
  • 1 db fényképgaléria max. 50 kép általunk feltöltésével
  • SSL biztonsági tanúsítvány
  • Összeköttetés Facebookkal és más közösségi oldalakkal
  • SEO (kereső optimalizálás) alapbeállítás
  • Google Webmester eszközök integrációja

Ára: 120.000 Ft

Ha további kérdésed lenne, vagy szeretnéd megrendelni a szolgáltatást, hogy egy hét múlva már saját honlapod legyen, keress minket bizalommal!

Kapcsolat

"A honlap egy olyan alkalmazott, aki napi 24 órában dolgozik neked fáradhatalanul."

weboldalkészítés

Weboldalkészítés

egyedi igények alapján

Mikor van szükség egyedi fejlesztésre?

Ha összetettebb szerkezetű honlapot szeretnél, vagy termékeid webshopban szeretnéd értékesíteni és ehhez szükséged van egy online felületre, vagy a honlapodat szeretnéd összekapcsolni egy back office rendszerrel, nyilvántartással, keress minket bizalommal.

Ebben az esetben a céljaid meghatározása után közösen tervezzük meg a honlapod ideális szerkezetét a kereső optimalizálást is szem előtt tartva. Ezt követően tudunk pontos árajánlatot adni, hiszen nem mindegy, hogy egy egyéni vállalkozónak készítünk webshopot, akinek maximum 10 féle terméke van, vagy egy nagyobb cégnek sok száz termékkel, vagy éppen egy étteremnek időpontfoglaló rendszert alakítunk ki.

Ajánlat

Ha elfogadod az árajánlatot, megkötjük a szerződést és egy kreatív egyeztetés során, mely lehet személyes vagy online, egyeztetünk a honlap kinézetével kapcsolatos elképzeléseidről. Három design tervet készítünk ezek alapján, melyből kiválaszthatod a végleges verziót.

Fotók

Amíg mi a fejlesztéssel foglalkozunk, neked a szöveges és képi tartalom elkészítése a feladatod, amelyben szívesen segítünk, ha igényt tartasz rá. Foglalkozunk üzleti fotózásokkal is, így akár termékfotókra, akár üzleti portréra van szükséged a csapattagokról, keress minket bizalommal. Természetesem ezt a szolgáltatást nem kötelező igénybe venni, általad hozott képekkel is elkészítjük honlapodat. További információt a fotózásról itt találsz.

A honlap átadása

Miután elkészítettük a honlapodat, feltöltjük a szöveges tartalmat és képeket. Ha kértél a honlapodhoz adminisztrációs felületet, akkor az átadást követően megmutatjuk annak működését. Ha nincs admin felület az oldaladra, választhatsz különböző egyszeri, vagy éves díjú szolgáltatásaink közül is, melyek arra nyújtanak megoldást, hogy a honlapod tartalmának frissítése megoldott legyen.

Kérdésed van?

Ha bizonytalan vagy abban, hogy elég-e számodra a fix áras honlapcsomagunk, vagy egyedi fejlesztésű honlapra van szükséged, szívesen segítünk a döntésben, ha felveszed velünk a kapcsolatot. Emellett, a következő összefoglaló táblázatot készítettük segítségül, hogy össze tudd hasonlítani a lehetőségeket:

Választott sablonból készült honlap Kiegészítő szolgáltatásként választható/bővíthető Egyedi fejlesztésű honlap
Fix ár
Tárhely mérete 1Gb 10 Gb, bővíthető
Email címek (max. 10 db)
Domain név ügyintézés
Üzembe helyezés
Egyedi design
A sablon képeinek, szövegeinek testreszabása, egyes részek sorrendjének meghatározása
Oldalak száma 1 korlátlan
Lenyíló menü a menüsorban
Feltölthető szöveg mennyisége korlátlan korlátlan
Galéria (1db)
További galériák hozzáadása
Feltölthető képek száma a galériába max. 50 db korlátlan
Az oldalon található szöveg és képek, menüpontok frissítése átadás után kiegészítő szolgáltatásként választható
Alapadatok, elérhetőségek módosítása változás esetén
Social media integráció
Az elemek animálása, áttűnések
Felugró ablakok
SEO (kereső optimalizálás) alap beállítások
Tartalom szolgáltatás kiegészítő szolgáltatásként választható
GYIK modul
Kapcsolatfelvételi űrlap
Hírlevél feliratkozás modul
Blog modul
Időpontfoglalás modul
Webshop
Ajánlatkérő űrlap/kalkulátor
Hírlevél küldő szolgáltatás
Nyelvváltás funkció
Különálló Landing page
Online alapoktatás a minimális változtatások elvégzéséhez (2 óra) kiegészítő szolgáltatásként választható

Tárhely szolgáltatás

Annak érdekében, hogy gördülékenyen elkészüljön a honlapod, nemcsak a fejlesztéssel, hanem az üzemeltetésével kapcsolatban is tudunk segítséget nyújtani. Minden honlaphoz szükség van egy tárhelyre, amin az oldal forráskódja, a rajta szereplő képek, egyéb alkotóelemek találhatóak. Egyes domain szolgáltatók csomagjaikhoz ingyen biztosítanak egy kisebb méretű tárhelyet, de ha nagyobbra van szükséged, vagy szeretnéd, ha egy szolgáltató kezében legyen az üzemeltetés és a honlap fejlesztése, akkor érdemes minket választanod. A szükséges tárhely méretét -és így az árát- egyedileg határozzuk meg az elképzelések felmérése után.

honlapkészítés
Nagy Judit ételfotózás

Fotózás

A honlapodhoz egészen biztosan szükséged lesz fotókra. Ha ezekkel már rendelkezel, akkor természetesen csak el kell küldened nekünk és a megebszéltek szerint feltöltjük a honlapodra. Ha azonban még nem fektettél be egy üzleti fotózásba, vagy nem vagy elégedett az eddigi képeid minőségével, mindenképpen érdemes az új honlapodra a megfelelő fényképeket elkészíttetni.

Üzleti portré fotózás

Ha szeretnéd, hogy hogy ügyfeleid, vásárlóid már az első pillanatban bizalmat szavazzanak neked, szükséged lesz néhány professzionális fotóra az oldaladon rólad, illetve kollégáidról. Fontos, hogy ezek a fotók igényesek, hozzáértő által elkészítettek legyen, hiszen az általad nyújtott színvonalra lehet következtetni abból, hogy milyen a bemutatkozó anyagod.

Termékfotózás webshophoz

Vállaljuk egyszerű, fehér hátteres, homogén termékfotók elkészítését webshophoz, de természetesen kreatívabb reklámfotók elkészítésében is tudunk segíteni. Ruhák fotózásánál van lehetőség önmagában a termékek fotózására, vagy modelles fotózásokra is.

Ételfotózás

Az ételfotózás tulajdonképpen a termékfotózás egy speciális fajtája, ami speciális tudást, tapasztalatot is igényel. Egyik fő profilunk az ételfotózás, így, ha szükséged van ételfotókra étlaphoz, vagy az online menüválasztékhoz, esetleg reklámokhoz, kreatív anyagokhoz, keress minket bizalommal.

Termékfotózás, ételfotózás árak

Sokmindentől függ az ár, hiszen nem mindegy, hogy fehér háttérrel fotózunk-e, vagy valamilyen kreatívabb beállítással, csak a termékeket fotózzuk-e, vagy modellek segítségével dolgozunk, illetve természetesen az is fontos kérdés, hogy mekkora mennyiségről van szó, ezért mindenképpen érdemes árajánlatot kérni emailben, de általánosságban elmondható, hogy a termékfotózás már elérhető 1500 Ft/db áron.

Grafikai szolgáltatások

Alapszolgáltatásként minden megrendelt honlaphoz három látványtervet készítünk az előzetes egyeztetéseket követően, ahol elmondhatod az elképzeléseidet. Emellett, ha szükséged van logó- vagy arculattervezésre, névjegykártya tervekre vagy bármilyen kreatív anyagra, fordulj hozzánk bizalommal.

Emmellett, foglalkozunk a közösségi médiára szánt reklámok, posztok képi anyagának megtervezésével is, akár fotók, akár egyéb grafikai elemek segítségével való szerkesztéséről legyen szó.

Grafikai szolgáltatások

Kapcsolat

Ha kérdésed van, vagy megrendelnéd szolgáltatásainkat, írj nekünk!







Gyakori kérdések

Attól függően, hogy milyen weboldalról van szó, ez lehet akár 1 nap, vagy akár 1 hónap is. Egy egyszerűbb bemutatkozó oldal átlagosan 1-5 munkanap, míg egy komplett webshop elkészítése ennél jóval több időt is igénybe vehet. A sablonjainkkal készült fix áras csomagoknál 1 hét alatt vállaljuk a honlap elkészítését.

Minden általáunk készített weboldalnál törekszünk a biztonságra, mindig a legújabb biztonsági ajánlásoknak megfelelően készítjük el a weboldalainkat. Weboldalainkat SSL tanúsítvánnyal is ellátjuk (Https).

Amennyiben portálrendszert/CMS rendszert/Blogot/Webshopot rendelsz tőlünk, úgy igen, mivel ezek rendelkeznek adminisztrációs felülettel. Az egyoldalas bemutatkozó oldalaknál megegyezés szerint eldöntheted, hogy a későbbiekben szeretnéd-e majd magad módosítani, amennyiben igen, úgy olyan csomagot kell választanod.

Amennyiben portálrendszert/CMS rendszert/Blogot/Webshopot rendelsz tőlünk, úgy igen, mivel ezek rendelkeznek adminisztrációs felülettel. Az egyoldalas bemutatkozó oldalaknál megegyezés szerint eldöntheted, hogy a későbbiekben szeretnéd-e majd magad módosítani. Ha nem olyan csomagot választottál a korábbiakban, amiben van adminisztrációs felület, úgy mi elvégezzük neked a további módosításokat egy egyszeri díjért.

Amennyiben rendelkezel saját tartalommal, képekkel, arculati elemekkel, azokat szükséges átküldened nekünk, hogy elhelyezhessük azt a weboldaladon. Ha szeretnéd igénybevenni szolgáltatásainkat fényképek elkészítéséhez is, olvasd el a tudnivalókat itt.

A weboldalad ára attól függ, hogy milyen komplexitású és ezt mennyi időbe telik lefejleszteni. Nálunk fix áras honlapot is választhatsz, így pontosan tudod előre, hogy milyen költségekkel kell számolnod. További információt a fix áras honlapcsomagról itt találsz. Amennyiben ez a csomag nem felel meg az igényeidnek, itt tudsz ajánlatot kérni egyedi fejlesztésre.

Amennyiben rendelkezel saját szöveggel, azt szívesen beillesztjük weboldaladba, amennyiben nincs saját szöveged, választható szolgáltatásként mi is megírhatjuk neked a kreatív egyeztetést követően.

Sajnos a honlapod magától valószínűleg nem fog megjelenni a google keresési találatok között, különösen az előkelő helyeken. A keresőoptimalizálás (angolul Search Engine Optimization, azaz SEO) a weblap keresőmotorokban való megjelenésének javítását jelenti, ezzel törekszünk arra, hogy weboldalad minél előrébb jelenjen meg a Google kereső találatai között.

Kérdésed van?

Megrendelnéd szolgáltatásainkat?

Írj nekünk emailt:

info@weboldalstudio.com

Vagy keress Facebookon: